A Vipassana tanfolyamok különböző helyszíneken kerülnek megrendezésre.
Több helyszínen rendezünk tanfolyamokat, a részletek a Helyszínek menüpontban találhatóak.
Szállás: kő- és faházakban, néhány ágyas szobákban. Ágyneműket huzattal együtt biztosít a hely. Aki fázós, annak javasoljuk, biztonságból hozzon egy plusz pokrócot, meleg takarót.
Érkezés: a megadott kezdő napon, szerdán – a kurzus nulladik napján – du. 2 és 5 óra között. Az érkezés napján egy könnyű étkezést és tájékoztatást követően kezdetét veszi a tanfolyam.
Távozás: a megadott záró napon. Reggeli és összepakolás után kb. 8-9 órakor.
Rövid ismertetés
A 'nettó' 10 napos tanfolyam a nulladik nap délutánján regisztrációval, a szállás elfoglalásával, rövid eligazítással, könnyű vacsorával kezdődik. Este a tanítványok elfoglalják helyüket a meditációs teremben és némi formalitás után megkapják az első, meditációra vonatkozó instrukciókat, amik birtokában másnap, az első nap reggelén elkezdik a munkát. A tanfolyamot erre kiválasztott és kinevezett tanító vezeti. A tanfolyamnak a 11-ik napon reggel fél hét körül van vége. A 10 napos tanfolyamok során a tanítványok napi mintegy 10 órát meditálnak a megadott instrukciók szerint és esténként körülbelül egyórás elméleti előadást hallanak, amely magyarázatul szolgál az aznapi gyakorlatokra, valamint körvonalazza a következő nap teendőit. Mind az instrukciók, mind az előadások először S. N. Goenka hangjával (angolul, majd utána az adott ország nyelvén, nálunk magyarul) hangzanak el. Ez az angol nyelvű országok kivételével a világban mindenütt hasonlóan történik, azaz a tanfolyamok alapvetően kétnyelvűek.
Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki csak saját országában rendezett tanfolyamot végezhet. Minden országban (akár meditációs központban, akár bérelt helyszínen tartott tanfolyamon) rendelkezésre áll az esti előadás Goenkajival (angolul) videón ill. a legkülönbözőbb (legalábbis az összes európai) nyelveken MP3 lejátszón. Egyetlen fontos szempont van: új tanítvány, tehát első 10 napos tanfolyamát végző mindenképpen az anyanyelvén hallgassa az esti előadásokat. Ez azt jelenti, hogy egy jó-közepes angol nyelvtudással, amelynek birtokában a jelentkező úgy gondolja, hogy a meg fogja érteni a meditációra vonatkozó instrukciókat ill. képes lesz a tanítóval a felmerülő problémákat megbeszélni jelentkezhet külföldi tanfolyamokra is, ahol az esti előadásokat MP3 lejátszóról magyarul fogja hallgatni. Hasonlóképpen angolul jól értő külföldiek is jelentkeznek magyarországi tanfolyamokra.
Általános szabályok
A tudat önmegfigyelés útján való tisztítása nem könnyű feladat, keményen meg kell érte dolgozni. Ezért a meditáció csak azoknak való, akik komolyan gyakorolnak és betartják a meditációs gyakorlat szerves részét képező szabályokat, amelyek saját érdeküket és védelmüket szolgálják. Tíz nap kétségkívül rövid idő a tudatalatti legmélyebb rétegeibe való behatoláshoz és a negativitások eltávolításához. A technika sikerének titka a magányban és nemes csendben történő folyamatos gyakorlás. A szabályok nem a tanítók vagy a szervezők érdekeit szolgálják és nem jelentenek hagyományokhoz történő merev ragaszkodást. A racionális és tudományosan is meglapozott szabályokat hosszú évek során gyűjtött, sok ezer meditáló részvételével rendezett sok száz tanfolyamon, gyakorlati tapasztalatok alapján alakították ki. Betartásuk kedvező légkört teremt a meditáció gyakorlásához, tehát elősegíti az eredmény elérésének lehetőségét, míg a szabályok megsértése rontja a légkört tehát hátráltat a munkában. A tanfolyam során (a helyszínre való érkezéstől kezdve a távozásig) szegregáció van érvényben, ami azt jelenti, hogy a nők és a férfiak külön vannak elszállásolva, külön étkeznek és különálló tartózkodóhely van kijelölve számukra. Egyetlen kivételt jelent a regisztráció ideje és az utolsó teljes nap délutánja, amikor együtt tartózkodhatnak a férfi étkező előtti területen. A fizikai kontaktus még az azonos neműek de különösképpen a különböző neműek között, valamint a másik nem számára kijelölt területen való tartózkodás feltétlenül kerülendő!
A tanítványoknak a tanfolyam végéig kell maradniuk. A tanfolyam befejezése előtt nem tanácsos, sőt káros eltávozni. Azok akik nincsenek felkészülve arra, hogy határozott erőfeszítést tegyenek, csak saját idejüket pazarolják, sőt zavarni fogják azokat, akik komolyan szeretnének gyakorolni. Hasonlóképpen nagyon sajnálatos lenne az is, ha valaki ismételt figyelmeztetések ellenére sem követné a szabályokat és ezért kellene távoznia. A tanítványoknak a tanfolyam elejétől a 10-ik nap délelőttjéig nemes csendet kell tartaniok, ami a többi tanítvánnyal való mindenfajta kommunikációtól (a testbeszéd, jelbeszéd, írásos üzenetek, stb.) való tartózkodást jelenti. Amennyiben szükséges beszélhetnek a tanítóval, ill. egyéb pl. étkezéssel, szállással, vagy egészségügyi problémáikkal kapcsolatosan a szervezőkkel. De még ezeket az érintkezéseket is célszerű a minimális szinten tartani.
Az első este a tanítványok fogadalmat tesznek az alábbi szabályokat a tanfolyam teljes ideje alatt betartják:
A régi tanítványoknak (akik már legalább egy tanfolyamot elvégeztek S.N. Goenka vagy segédtanítója vezetésével) további három szabályt is kell betartaniuk:
A jelentkezés menete a Jelentkezés itt linkre kattintva elsődlegesen on-line történik. Ez a link azonban csak a jelentkezési időszak alatt aktív! Ezen az oldalon a megfelelőnek talált időpont melletti tanítvány vagy szolgáló szóra kell kattintani. Ekkor egy gondosan tanulmányozandó leíró rész után következik a jelentkezési ív, amelynek minden pontját teljes körűen ki kell tölteni. Az Elküld boxra kattintással a jelentkezés elkerül a regisztrálókhoz. A jelentkezés mellett lévő színek a szabad helyek (zöld) várólista (sárga) tanfolyam betelt (piros) állapotokat jelzik. Az elfogadás, amelyről a jelentkező legkésőbb két héten belül értesítést kap, alapvetően a jelentkezési sorrendnek megfelelően történik, még akkor is, ha egyes jelentkezőktől az elfogadáshoz esetleg kiegészítéseket kérnek. Amennyiben két héten belül nem érkezik visszajelzés, akkor ezt e-mailben feltétlenül jelezni kell!
A tanfolyamokra 45 női és 45 férfi tanítványt tudunk fogadni. Tekintettel a nagy érdeklődésre kötelességünknek érezzük, hogy a lehetőségeinket maximálisan, a teljes létszám kitöltésével kihasználjuk. Tapasztalataink szerint ezt a következő rendszer segítségével érhetjük el. A tanfolyami kapacitás elérése után 30-30-as várólistát vezetünk. Amikor ez is betelik lezárjuk a jelentkezést. Amint arra a részvételre szóló visszaigazolásban figyelmeztetünk, a tanfolyam kezdete előtt kb. két/három héttel minden elfogadott tanfolyami jelentkezőt megkérünk, hogy még egyszer erősítse meg részvételi szándékát, méghozzá 4 napon belül. Amennyiben nem kapunk választ - és ez természetesen szerepel a levélben - akkor a részvételére nem számítunk. Menet közben érkeznek lemondások és olyan is előfordul, hogy részvételüket nem erősítik meg. De a várólistán lévők sem biztos, hogy tudnak vagy akarnak jönni. Éppen ezért minden várólistást megkérdezünk, hogy tudna-e jönni. A szabaddá vált helyeket erre a levélre érkező jelentkezőkkel már jelentkezési sorrendben töltjük fel.
Váljék ez a meditáció a lehető legnagyobb hasznára mindenkinek. Az alábbi tájékoztatót őszinte jókívánságokkal adjuk azért, hogy sikeresek legyenek a gyakorlásban: kérjük, olvassák el figyelmesen, mielőtt jelentkeznek a tanfolyamra.
Figyelem! Csak olyan jelentkezési lapot fogadunk el, amelyen minden kérdést megválaszolt. Ahol "igen"-t jelöl be, és a kérdés tartalmazza, hogy "Kérjük adja meg a részleteket", ott adja meg a részleteket. Ha valamiben bizonytalan, vagy kérdése van, kérdezzen rá - írjon e-mail-t, vagy telefonáljon!
Kérjük, a tanfolyamok szabályzatán túl ismerkedjen meg részletesen a Vipassana Magyarország adatkezelési és -védelmi eljárásaival is.
A tanfolyamokkal kapcsolatos legfontosabb gyakorlati kérdésekről, (pl. : Hogyan jutok el tanfolyam helyszínére? Mit kell vinnem?) a bal oldali menüsorban található, Általános információk fül alatt tájékozódhat.
Kérdéssel a következő telefonszámokat hívhatja:
Vipassana általános információs telefon: +36 20 235 2742